532/1
A számunkra hajnalinak számító 7 órai reggeli után, fél kilenckor indultunk Fraknóra. Itt idegenvezető segítségével bejártuk a várat: végre megcsodálhattuk élőben is a festményeket, felfedeztük a törökök minden titkát és gyönyörködtünk a kilátásban a Feketetoronyból.
Ezután következett a forrásfeldolgozás. Csütörtökhely felosztásáról szóló oklevelet vizsgáltuk meg Foki Tamás Tanár Úrral. Új módszereket sajátítottunk el, melyeket mind a későbbi történelem tanulmányaink során, mind az életben sikerrel tudunk majd hasznosítani. Nagyon tetszett, hogy írhattunk lúdtollal és tintával, mint a kor embere.
Ezek után Sopronban ebédeltünk, és itt is idegenvezető segítségével fedeztük fel a város titkait. Két kortárs előadáson is részt vettünk.
Végül szabadon is bejárhattuk Sopront. Nagyon közvetlen emberekkel ismerkedtünk meg. (A táborozóknak elég ennyit írni: Laci bácsi!)
Végül egy kis hegymászás után, megvacsiztunk, majd csodaszép kilátás mellett beszélgettünk a 9. emeleti teraszon a többiekkel - természetesen pontban takarodóig. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése