Kezdetek 2.0
A megismerkedésünk utáni napon elkezdődött a "kemény" munka. Reggel meglátogattuk a várat és a magasságtól való enyhe félelmemet legyőzve a meredek lépcsőn felmerészkedtem az Öreg Toronyba. Utólag belegondolva teljes mértékig megérte. A kilátás gyönyörű volt.
A csapatok forrásfeldolgozása izgalmas volt, olyan témát érintett melyet én magam soha nem néztem volna meg közelebbről. A tollal és tintával való írást is kipróbáltuk, bár nem igazán állt a kezünkre, nekem egy nagy tintapaca lett.
A soproni idegenvezetés jó volt, sok olyan kiderült amit nem is gondoltam volna. A rengeteg épület, melyek egymás hegyén-hátán álltak, majdnem mind műemléknek számított. A diákok által előadott előadások változatosak voltak annak ellenére is, hogy mindenki már az "utolsókat" rúgta.
A szabadidő lehetővé tette számunkra a város felfedezését, bár egész idő alatt csak pihentünk.
Összefoglalva az egész nap nagyszerű volt, már várom az elkövetkező négyet is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése